Zágrábban

Az irodalom tanára

Merz Ivánnak az volt az óhaja, hogy Zágrábban avassák doktorrá. Szkok egyetemi tanár tudott arról, hogy Ivánt különösen a vallási kérdések foglalkoztatják az irodalomban. Ezért a következő feladatot tűzte elébe: ,,A liturgia hatása a francia irodalomra Chateaubriandtól máig.”

Szkok dr. nagyon sajnálkozott Iván korai halálán, mert meg volt győződve, hogy ebben a speciális irányban fejlesztett tudásával sok hasznot hajtott volna a horvát irodalomnak.

Dolgozatának egyes részleteit nyilvánosságra hozta, másrészt a „Domagoj” egyesületi előadásain olvasta fel. Halála után egy egyesületi tag leközölte naplórészletét, amelyet Iván egyik felolvasása után jegyzett fel: „Merz dr. olvasott fel nekünk doktori disszertációjából. Mennyire lenyűgözte a francia istenteleneket a liturgia. Merz nemcsak tárgyilagos irodalmár, de tiszta egyéniség is. A Lélek lángjának lobogása kiérződik hangjából. Ilyen tisztán csillogó szemet csak gyermekkoromban láttam. Amikor a Szentírásból idéz, szemében szokatlan kifejezés tükröződik. Sugárzó arcának szépségét képtelen vagyok leírni. Vajjon ez az irodalmi szépség átélése? Vagy tán az isteni költészetbe való elmélyedés? Vagy az isteni író felé irányuló szeretet kiáramlása? Vagy lelkét a Jegyes utáni vágy emészti?”

Iván 1922-ben végleg hazatér Párizsból. Állást kap az érseki gimnáziumban.

Tanári pályáján nem elégedett meg az addig szerzett gazdag tudásával, hanem szorgalmasan gyarapította. Mindenekelőtt iskolai kötelességének tesz lelkiismeretesen eleget. Hogy milyen hatással volt tanítványaira, halljuk tőlük:

„Merz dr. inkább édesapánk volt, mint tanárunk. Elsősorban jellemes embert akart nevelni belőlünk. Fáradhatatlan szorgalommal magyarázta az irodalmat. Magyarázatai közben felemlítette az akkori francia viszonyokat s különösen a katolikusok helyzetét. Tökéletesen ismerte a francia irodalom minden árnyalatát, kulturális és szociális viszonyait. Párhuzamot vont a múlt és a jelen között s csak akkor mondta ki ítéletét. Szabadelvű írók műveit először csak tisztán irodalmi szempontból tette vizsgálat tárgyává úgy, hogy sokszor toleránsnak hittük. Azonban a szigorú erkölcsi bírálat sohasem maradt el. Mindig feltűnt harmonikus tudása. Örült, ha a fél osztály asztala körül tolongva, szorgalmi tanulmányokból szeretett volna felelni. Ünnep volt, ha személye feltűnt a folyosó végén, hóna alatt könyvekkel és folyóiratokkal. Rendszeresen kaptuk a „La Croix”-t és a „Noel”-t. Az iskolában türelmes, önmegtagadó és szelíd volt. Példaképünk tudásával és erényeivel. Több órán át beszélt Pascalról; aztán egy nap bejelentette, hagy át kell térni a mindennapi munkára, egyben megígérte, hogy a séták alatt folytatni fogja magyarázatát. Korai volt az öröm, mert a mi kedves tanár urunk többé nem tért vissza közénk ...”

„Évekig betegeskedett. Az iskolában a szenvedés legcsekélyebb jelét sem vettük észre rajta. Mindig egyformán komoly, fegyelmezett, megközelíthető, szeretetreméltó volt. Az akkori magatartásáról senki sem állíthatta volna, hogy ezt írja naplójában: „Milyen keserű annak az embernek, aki a szenvedés kemény keresztjébe harapott.”

„Az iskolai kötelességek teljesítésében a végletekig pontos. Szigorúan alkalmazkodott a csöngetéshez. Iskolai előadásaira mindig készült. Igaz, a diáknak nem mindig kedves dolog a tanár pontossága, de mi ismertük pontosságának okát. Hányszor láttuk tízpercben a kápolnában imádkozni. Nem egyszer itt végezte keresztúti ájtatosságát. Látni kellett volna imádságát óra előtt és után! Warnier egyetemi tanár minden évben meglátogatta Iván osztályait. Beaupine kanonoknak írt levelében így jellemzi őt: „A lelkiismeretes és képzett tanár példaképe!” Merz munkájáról nagy elismeréssel nyilatkozott Boissier zágrábi konzul is, amikor egyik látogatása alkalmával látta, hogy Iván diákjai szorgalmasan olvassák a francia újságokat és folyóiratokat.

Hittudományi tanulmányai

Iván rendszeresen át akarta tanulmányozni a skolasztikus bölcsészetet és hittudományt. A bölcsészet tanítására Alfirevics S. J. atyát kérte fel Csepuliccsal együtt. Rendszeresen készült az előadásokra. Utána komolyan megtanulta leckéjét. Ezzel párhuzamban elolvasta a pápai körlevelek eredeti és francia szövegét és XIII. Leó, X. Pius, XV. Benedek és XI. Pius minden fontosabb kijelentését. Végül hitvédelmet, dogmatikát és erkölcstant tanult. Utolsó éveiben nagyon érdekelték az időszerű erkölcsi kérdések psychologiai, esztétikai, egészségtani és erkölcsi szempontból. Szünet nélkül vásárolta a legkitűnőbb könyveket és folyóiratokat.

Irodalmi munkássága

Napirendje három részre oszlik: munka, imádság, akció. Ezt a rendet semmi és senki fel nem fordíthatta. Mikor az „Orlov”-mozgalom legnehezebb napjait élte, nem volt elég ember a munkához. Munkatársai minden erejüket felőrölték a munkában. Iván megőrizte nyugodtságát. Azt mondta: „Négy órát kell naponta tanulnom!” Rend a lelke mindennek. Emellett épp elég ideje jut dolgozni az ifjúságért és a Katolikus Akcióért.

Ilyen munka után kevés világi ember dicsekedhetett akkora vallási műveltséggel, mint ő. Mindent az örökkévalóság szemszögéből nézett, nemcsak mint hívő léiek, hanem mint tudományosan kutató is. Iván valóban alkalmas eszköze volt az isteni Gondviselésnek a Katolikus Akció megvalósításában.

Krisztus katonája

A XIII. Leó és X. Pius hirdette új eszmékkel Mahnics püspök ismertette meg a horvátokat és a szlovéneket. A szlovéneknél Krek, a horvátoknál Rogulya dr. lett a vezér. Rogulya dr. a „Domágoj” nevű egyesületbe tömörítette a horvát ifjúságot. Az egyesület négy irányban működött: vallási, szociális, gazdasági és politikai irányban.

A mozgalom kimondottan vallási és szociális irányba való terelése – a pápai körlevelek értelmében – Merz dr. nevéhez fűződik. Iván, mint középiskolás ismerkedett meg Mahnics püspök reformgondolataival. A Bécsben és Párizsban látottak még inkább munkára ösztökélték. Hazatérve az akkori Ifjúsági Szövetség elnökének választják meg. Már a kezdet azt bizonyította, hogy az elnök személyében olyan ember került az élre, aki tudta, mit akar. Már 1920. október 7-én ezt jegyzi naplójába: „Két irányban terjed a mi mozgalmunk. Az egyiknek az Egyház az alfája és ómegája; a másik azt akarja, hogy a keresztény felfogás uralkodjék a nyilvános életben, mert ez a legjobb biztosítéka a társadalom boldogulásának is.”

Első fellépése

1923-ban, a zágrábi eucharisztikus kongresszuskor, megszervezett „Jugoszláviai Katolikus Diákok Ligája” tanfolyamán Merz Iván tart előadást a „Katolikus diákok megszerzése és megszervezése” címen. Ez a mozgalom egyik legfontosabb kérdése. Iván így kezdi felolvasását: „Dolgozatom címe így szólhatna: Hogyan ment lelkeket a beszervezett diák? Már maga ez a szó: lélekmentés, a lelkipásztorkodásra figyelmeztet. Aki más lelkét meg akarja menteni, először azt kell tudni, hogyan menti meg a sajátját. A lélekmentés alapja tehát bennünk van, a mi viszonyunkban Krisztussal.” Azután kifejtette, hogyan kell megfelelő légkört teremteni a mozgalomnak, hogyan kell az elitet kiválogatni, nem klikszerűen elválasztani a többitől, sem pedig túlságosan barátkozni a szabadelvűekkel. Ki ne látná ebben XI. Pius pápa Katolikus Akcióját? Taktikai szempontból nem említi a Katolikus Akció szót. A magvetés volt a legfontosabb. Felolvasásáról a „Lucs” szigorú és igazságos bírálója így ír: „Valóban meghatott Merz dr. dolgozata. Ez új elgondolás vagy mondjuk, mélyebb, komolyabb fölfogása munkánknak, életünknek, küzdelmeinknek és törekvéseinknek. Az apostoli munka gondolata. Nem lenne-e hajlandó a mi fiatalságunk a Kongresszus után elindulni az ő útmutatása szerint? Végül, miért ne lennénk már hajlandók meghallgatni elhunyt vezérünket, Mahnics püspököt, aki a mozgalom mindennapi kenyerének az Oltáriszentséget és az imát ajánlotta?”

Egy évvel később a pozsegai diákösszejövetelen ismét előadást tart: „A liturgia a lelki megújulás eszköze” címen. Itt már nyíltan beszél a Katolikus Akcióról, mint a világiak számára hivatalosan elrendelt egyesületi formáról. Célja az egyed, a társadalom, a család életében megvalósítani és megerősíteni a katolikus életelveket. Előadásában a katolikus diákság figyelmét három dologra hívta föl: 1. Mindennap olvass lelkiolvasmányt. 2. Mindennap elmélkedj a misszálé alapján. 3. Ne hallgass szentmisét áldozás nélkül. Természetesen intelmei nem találnak mindenütt megértésre. Akik nem helyeselték elgondolását, azzal érveltek, hogy a tagokra nem szabad több kötelességet róni, mint amennyit az Egyház megkövetel.

1923-ban elgondolt Iván egy katolikus napilapot, amely maga köré gyűjtene minden horvátot. A lap címe a „Kereszt” lenne. Célja: hitvédelmi, harcias küzdés s ami a legfontosabb: a lap mindig és mindenben alávetné magát a püspökök és a Szentlélek rendelkezésének.

A Kereszt nem védené egyetlen politikai pártnak érdekeit sem, tisztán katolikus szempontból vizsgálná a vallási és kulturális kérdéseket. A Kereszt minden jószándékú katolikust a táborában akar látni és ezért nem hajlandó ennek vagy annak az érdekcsoportnak szolgálatába állani. A Kereszt mindenkié és mindenkit támogatni akar, akinek az elgondolása és akarása egyezik az Egyház elgondolásával. A lap mindig a pápaságot támogatná. Csak azokat az eszközöket használná, amelyeket a Szentatya jónak talál; ez különösen vonatkozik a nem katolikusok iránti és az egyesülésre vonatkozó magatartásukra. A Kereszt természetfölötti alapokon nyugodnék. A sikert csak az Istentől várná. Eszközei: tagjainak, munkásainak, papjainak, olvasóinalt imádsága és áldozata. Csak olyan munkatársai lehetnének, akik nem elégszenek meg a katolikus élet minimumával, hanem kettős cél lebegne előttük: tökéletesség a hivatásban és törekvés a szentség felé. Minden munkatársának az lenne a meggyőződése, hogy nem lehet lelki irányítója az olvasónak, ha kikapcsolta magát az Oltáriszentség vérkeringéséből. A munkások a mindennapi áldozásból merítenek erőt.

Tervét a pápák útmutatásai alapján egészen kidolgozta. Elgondolását egyáltalán nem értették_, meg sem indulhatott a megvalósulás felé.

A lélek tűzharcosa

A sajtóról szőtt álma nem valósult meg, de azért tovább dolgozott. Írásaival, előadásaival elérte, hogy nálunk is elfogadták a katolikus megújulás három irányát: meggyőződéses vallásosság az egyesületeken keresztül, szociális apostolkodás a Katolikus Akción keresztül, szociális gazdasági akció. E munka pártpolitikán kívül és felül áll. Mindenkinek jogában áll csatlakozni ehhez vagy ahhoz a párthoz, hacsak nincs ellentétben Krisztus királyságának érdekeivel. Az új eszmének nem volt könnyű tért hódítani. Az első siker, hogy az „Orlov” ifjúsági egyesület a maga teljes egészében elfogadta a Katolikus Akció szabályait. Ezzel az ellenállás megtört. Az Orlov a püspöki kar támogatásával rohamosan terjed.

XI. Pius pápa „Ubi arcano Dei” kezdetű körlevelén kívül, erős támaszt nyújt Ivánnak a Katolikus Akció terjesztésében a püspöki kar 1923-ban és 1925-ben kiadott körlevele. Őszentsége 1925-ben a horvát zarándokok előtt kiemeli az eszme fontosságát: „Lelkesedjetek a Katolikus Akcióért, amelytől mindent várunk: az egyed, a család, a társadalom és az egész emberiség megújulását.” Iván állandóan figyelemmel kíséri a Kat. Akció fejlődését; könyveket vásárol, folyóiratokat járat és a Kat. Akció világszerte ismert vezető egyéniségeivel levelez.

Iván fáradhatatlan, kitartó, áldozatos és lelkes munkájának az a legnagyobb érdeme, hogy a kérdés nálunk is aktuális lett. Nem ment könnyen. Az ő személye neon okozott megrázkódásokat, mert amíg csak tehette, elrejtőzött az ismeretlenek sorai között. Amikor az idősebb nemzedék erősen támadja az új eszméket, nem bújik el, hanem még komolyabban dolgozik, tanul és türelemmel propagálja az Akciót. Nem vitatkozik, hanem pozitívumokra mutat. Ezzel az eljárásával éri el eredményeit. A Gondviselés gondoskodik róla, nem marad egyedül, hanem a háta mögött fölsorakozik az „Orlov”, az „Orlica” a katolikus ifjúság fiú- és leányegyesülete, mint a Katolikus Akció élcsapata.

Az aranykönyvecske

Merz Iván dr. működése kitörülhetetlenül nyomot hagyott a horvát közéletben. Legnagyobb munkásságát az új nemzedék nevelésében fejtette ki, az Orlov keretein belül; majd amikor azt az állam megszüntette, a „Keresztes” egyesületekben.

Iván az Orlovval először Marburgban  ismerkedett meg a nagy szlovén orlov-táborban. Ott dolgoztak az egyesület alapszabályain Mahnics püspök vezetése alatt megtárgyalva az eszmei, technikai, szervezési módját.

Már abban az időben alakultak Horvátországban itt-ott helyi szervezetek.

Az Orlov-táborozás alkalmával látta a szlovén és cseh orlovok légióit és a horvát kezdeményezés gyönge sarjait. Akkor még nem is sejtette, hogy a szerény kezdeményezés milyen tüneményesen fog fejlődni. Mint mindig, itt is bíráló szemmel nézett mindent:

„Elmúlt az Orlov-tábor. Az ünnepi fölvonulás gyönyörű volt. A lányok és fiúk ezrei vonultak el szemeink előtt, horvátok, szlovének, csehek nemzeti viseletben. A szabadgyakorlatok szépek voltak. Az ünnepi szónok nagyon jól vázolta a katolikus gondolat útját az intelligencia körében. Az Orlov katolikus küldetéséről semmit sem szólt! A vallási mozzanatot sehol sem hangsúlyozta ki. Tehát a kitűzött célt nem érik el. A szlovéneknél minden a szervezet és elsikkad a vallásos gondolat. Jéghideg az egész mozgalom és hiányzik a lelkesedés. A horvátok között a vallásos eszme sokkal erősebb s így a szervezet rövid idő alatt meg is lesz! ...”

Nem sejtve, milyen szerepet szánt neki a Gondviselés a horvát ifjúság életében, 1919. október 12-én ezt jegyzi naplójába:

„A pogány társadalomban három jogtalan osztály volt: a nők, a munkások és a gyermekek osztálya. Isten Anyja, a Gyermek és Szent József nem allegóriák. A keresztény társadalom célja: fölszabadítani a gyermeket (Jézus), az asszonyt (Mária) és a munkást (Szent József). A történelem tud a nő és a munkás fölszabadításáról, amely a kereszténység térhódításával kezdődött. El kell jönni a gyermek fölszabadításának is. A katolicizmus a gyermek-mozgalom anyja, mert amikor még nem is sejtették a gyermeki lélek értékét, a kereszténység már istenítette a Gyermeket. A katolicizmusnak kell elkezdeni a gyermekek megszervezését.”

Megkezdődött a diákok beszervezése is az Orlovba a Diákok Orlov-csapatába. Ez az egyesület futótűzként terjedt el a középiskolai tanulók között.

Így a horvátoknál is szükségessé vált az Aranykönyvecske kiadása, mint a szlovéneknél. Erős katolikus szervezetre volt szükség, amely a főcél mellett gondoskodik ünnepélyek rendezéséről s a testnevelésről sem feledkezik meg. A háború előtti egyesületek ugyanis nem voltak elég rugalmasak, sem határozott célzatúak. Aki beiratkozott, azt az Akció Katolika tagjának tekintették. Ezért volt szükség kimondottan harcias egyesületre.

Aki Merz alapszabályait olvasva azt mondaná, hogy az Orlov főcélja a szórakozás és mulatságok rendezése és nem a nevelés, az nem érti a könyvet. Ismertetőjele a tömeget vonzó tornamutatvány. Mindez szükséges az új nemzedéknek, amely szereti a fölvonulást, mozgást, gyakorlatot. De összevéve nem adja meg azt; ami az Orlov valójában volt és lenni akart.

A falusiak és a diákok tömegesen léptek az új egyesületbe, így lassan versengés fejlődött ki a régiek és az Orlov között. Szükségessé vált az Orlovok önállósodása. 1923-ban megalakult a Horvát Orlovok Szövetsége.

Az egyesület alelnöke Merz Iván dr. Ő állította össze a püspököknek küldendő körlevelet; levelében bejelenti, hogy az újonnan alakult H. O. Sz. az Akció Katolika szellemében óhajt dolgozni. Ez 1923-ban történt! Három kiemelkedő pontja van a levélnek: 1. A papok szerepe az Akció Katolikában és az Orlovban. 2. Az Akció Katolika alárendelése a püspöki karnak. 3. A munkaterv a pápai körlevelek értelmében készül el.

A papságról így ír a levél:

„Mi XI. Pius pápa útmutatása alapján szembeszálltunk azzal a gondolattal, hogy a papok egyenrangú egyesületi tagok legyenek. Ami a katolikus megmozdulást illeti, a pap megáldja, segíti, támogatja, de nem lesz tagja, mert a papnak a világi egyesület fölött kell állnia.”

„Az alapszabályokat az egyházmegyei hatóság hagyja jóvá és jogában áll az egyesület működését megszüntetni.”

A mi körülményeink között újnak hangzó kívánságok a Szentszék utasításain alapulnak. Valóban, amikor megjelent az Aranykönyvecske horvát kiadása, sokan érezték, hogy a katolikus egyesületi élet új kornak hajnalán van. A könyv már az előszóban fölhívja az olvasó figyelmét az újításokra: „Sokan kérdezik, miért is fordítjuk le ezt a kis könyvet? Mert a könyv első kiadásakor indította el a pápa az Akció Katolikát. Az új nemzedék egy lépéssel tovább ment. Amikor boldogemlékű X. Pius pápa a gyermekek korai áldozásáról szóló brévéjét kiadta, a megújulás árama indult el Rómából. Az új nemzedék szeretettel veszi körül az Oltáriszentségben rejlő Jézust s innen merít erőt az apostoli munkához. Állandó benső viszonyban van az Üdvözítővel, a lelke uralkodójával. Ez a magyarázata az Egyház és a papság iránt érzett szeretetének. Meggyőződött arról, hogy a papot illeti az első hely Krisztus Királyságának terjesztésében és a világiaknak segítőtársaikká kell lenniök. Ezt a könyvet azért is adtuk ki, hogy a papot visszaállítsuk a Krisztus tanítványát megillető méltóságra. Az is kitűnik, hogy az ifjúság szeme Rómán függ, az örök Fény központján. Rómából származik az Akció Katolikára vonatkozó rendelet is. Ezért a könyv átdolgozásánál különösen figyelemmel voltunk a pápák rendelkezéseire.”

A krisztusi elvek kihangsúlyozása és megvédése az egyéni és családi életben. Tehát sokkal nagyobb igényeket támasztunk az ifjúsággal szemben, mint egy évtizeddel ezelőtt. Mi pontosan megszabtuk a tagok kötelességét és magatartását az Egyház iránt.

Iván a könyvet a bevezetés szellemében ültette át horvátra. Sajnos, a bevezetés egyes részleteit törülte a cenzúra. Iván tehetetlen elkeseredésében sírt. Ez azonban nem a gyöngék sírása volt!

Iván jól tudta, hogy kegyelem nélkül az egész munka nem ér semmit. Ezért elsősorban egyéni lelkiéletet követelt a tagoktól. Kívánta, hogy a szent cél szolgálatába álló ifjak feddhetetlen életűek legyenek. A Katolikus Akció munkatársait az ájtatosság köteléke kösse Krisztushoz és az Egyházhoz. A vallásos egyesületek gondoskodjanak a megfelelő nevelésről és ezek közül a Katolikus Akció a legmegfelelőbbeket válassza ki magának.. Mivel a valóságban nem voltak katolikus egyesületek, úgy határozott, hogy kimondott Katolikus Akciót alakítsanak. Ez a többi hasonló mozgalomtól annyiban térne el, hogy jobban kihangsúlyozná a vallásos életet. Az Orlov megvolt; tehát ezt kellett elfogadni alapul.

Egyesek túlságosnak látták Iván követeléseit, de az ifjúság lelkesedése, a szlovének szent irigysége és végül XI. Pius pápának az ifjúsághoz intézett beszéde neki adott igazat.

Isten aranyszárnyú madara

Nehéz napok következtek Ivánra. Gyermeki hite azonban megingathatatlanná és bizakodóvá tette. A küzdelmes nehéz órákban ez volt a szavajárása: „Csak a keresztény szeretetet ne sértenék meg!”

Nagylelkűségének bizonyítására csak egy példát említek: „1927. november 17-én érkezett haza Hvár szigetéről. Betegsége megtörte, ellenségeinek támadása megalázta. Mégis, egyik támadójának világosan kifejtve elveit, nyugodtan így válaszol: „Amint én megbocsájtok, úgy bocsásson meg Önnek az Isten. Mély tisztelettel az úrban, dr. Merz Iván.”

A szenvedés, az igazságtalan támadások sorozata, a sok megalázás nem törik meg, hanem fokozzák munkakedvét. Teljes erővel dolgozik az Orlov fölvirágoztatásán. Sikerének titkát, így írja le egyik munkatársa: „1927 nyarát Hvár szigetén töltötte. Misehallgatásával, szentáldozásával és szentséglátogatásával elérte, hogy az egész fürdőközönség egy polgári ruhás fiatal papról suttogott. Mindenki iránt szeretettel és tisztelettel volt. Csak papok és gyermekek társaságát kereste. A hvári püspök is szívébe zárta, mint a világi katolikus mintaképét. Nem is csoda, mert az egyházi méltóságokat nap-nap után meglepte kimeríthetetlen teológiai és lelkipásztori tudásával. Az egyik társaságbeli úr meg is jegyezte: Merzzel nem lehet közömbös dolgokról beszélni, mert öt perc mulya azon veszi észre magát az ember, hogy hittudományi vagy szociális témáról folyik a beszéd. Mindig csodáltam nyílt beszédét és kenetesség nélküli ájtatosságát.

Megkérdeztem, mert nagyon érdekelt, hogyan készítette elő a talajt az Orlov megalakítására. Ismerve vonzó hatását, azt gondoltam, máris tömegesen jelentkeztek a tagok. Annál inkább lepett meg kijelentése: én még nem tettem semmit! Könnyű egyesületet alapítani, de előbb a vezetőségnek szánt egyénekbe kell bele oltani a Katolikus Akció szellemét és az apostolkodás lelkét. Ezt úgy kíséreltem meg, hogy hatványozottabb lelkiéletet éltem. Úgy látom, ezeknek egy kicsit furcsa, ha egy világi mindennap megáldozik és mindenről az Egyház szellemében beszél. Mindenki csak a vitáimról érdeklődik. Ez pedig engem egyáltalában nem érdekel. Minek beszéljünk negatív dolgokról? Beszéljünk inkább a pozitív egyházi tanításról és a siker biztos!”

Ilyen módszerrel Iván rohamosan meghódította Hvár szívét-lelkét és nem volt, aki ne kapott volna két kézzel tanácsa után az Orlov megalakítása körüli munkában. Büszkék is arra, hogy „Isten Orlov”-ja köztük járt.

Mindig a legnehezebb időkben szólalt meg a magányos férfi, aki misszáléból kísérte a misét, Szent Tamás Summáját tanulmányozta, Krisztus követését olvasta és számon tartotta a pápák körleveleit. Megmagyarázta nekünk az „Ubi arcano Dei” című enciklikát és ezzel megdöntötte a régi egyesületi vezetők felfogását. A horvát katolikus egyesületekbe bevitte az apostolkodás szellemét és a politikai pártonkívüliség gondolatát. S ehhez a felsőbb dolgokhoz járult mély vallásossága és nagy buzgalma Krisztus Királyságának a megvalósítására. Vele fejeződött be a mi lelki iránykeresésünk, csöndesedett le a fiatalos küzdelmek hullámverése s itt kapott elégtételt a Katolikus Akció a kezdet nagy áldozatáért. Az Orlov nem az ellenségekkel akart küzdeni, hanem a belső reformot akarta megvalósítani. Gondolkozásunkat kívánta feleleveníteni azzal a mély, kemény, akadályt nem ismerő római gondolkozással.